Akarok majd írni és fogok is. [A kép saját]

Cardiff University
Business Management with a European Language (4 years)

The University of Edinburgh
Business Studies and Economics

Royal Holloway, University of London
Management with International Business

University College London (University of London)
Economics and Business with East European Studies

University of Westminster
Business Management (Business Economics)

 Még Karácsony elött hallgattam a rádióban egy David Cameron beszédet [brit konzervativ vezér], és annyira felhúztam magam azon, hogy valaki képes normálisan is politizálni, hogy elkezdtem leírni, hogy mi minden bajom van Magyarországgal. Utána elég eseménydús hetek jöttek, így csak a napokban volt idöm csiszolni az írást és publikálni. A címe: A magyar jelenröl, avagy Kádárnak mennie kell

Soha eszembe nem jutott, hogy David Cameron tökéletes lenne, csupán az szomorít el, hogy mennyire más ligában játszik, mint a mieink.

Egy ideje nem volt idö a blogra, de lassan visszatér majd minden a régi kerékvágásba. Addig is itt egy kép Izlandról [a karácsonyt ott töltöttem] és egy Londonból.

 Izlandi képekkel már több hetes csúszásban vagyok, de a mardék 6-8 képet azért még fel fogom tenni. Ma este csökkentem ezt a számot eggyel. Azért mert eszembe jutott az a lány, aki a képen van. Rósa a neve és pincérnönek tanul. Óránként 700 forintot keres a világ legdrágább városában - iskola mellett. Méhrákja van. Nem nagyon mondta el senkinek, mert nem akarta, hogy ugyanazt a szánalmat lássa az barátai szemében, mint az apjáéban látott, amikor neki elmondta. Az apja egyébként halász, 40-50 napokra kihajózik és egy Dalvík nevü apró északi városban lakik, Reykjavíktól és a lányától 500 kmre. Rósa minden héten háromszor jár bulizni, rengeteg barátja van és imád élni.

 Az izlandi évek alatt szinte csak izlandi zenét hallgattam. Kezdetben Sigur Róst, aztán ahogy telt az idö megismerkedtem kevésbé neves bandákkal is [Reykjavík!]. Nagyon passzoltak ahhoz a légkörhöz, amiben éltem és ahhoz a stílushoz amit éltem. Londonban még néha becsúszott pár izlandi zene, de a Sigur Rós - Leit að lífi-t leszámítva egyiket sem éreztem jónak. Helyette elötérbe helyeztem egy régi szerelmem, a Bloc Party-t:

Bloc Party, 'This Modern Love' - A Take Away Show from La Blogotheque on Vimeo.

When I was a kid I used to pray every night for a new bicycle.
Then I realised God doesn’t work that way, so I stole
one and prayed for forgiveness.

- Emo Philips 

Itt egy srác svéd akcentussal, magyar útlevéllel, egy VISA kártyával, amit egy olyan izlandi bank állított ki, ami azóta csödbe ment és 200 fontot akar. Aláírást kérjek vagy a rendöröket hívjam?

Nagyításhoz katt a képre.

Ez szintén az Izland körüli autós-sátrazós-grillezös túra alatt készült még az elsö napon. Reykjavíkból tartottunk Akureyri felé, de már kezdtük nagyon unni magunkat és felcsillant a szemünk, amikor 100 km után végre a nyugati civilizáció nyomaira bukkantunk: Coca Cola. A kocsin [Rusty] azért ülök ilen nyomottan, mert az épület belseje romokban, falak kiverve. Amikor elindultunk, a következö 6 napra esöt jósoltak, de nekünk valahogy mindig sikerült megtalálni a lyukat a felhök között, ahol besüthetet a nap. Bárhonnan jöttünk és bárhova mentünk, mindenhol azt hallottuk, hogy esik, ezért minden napfényes percet megpróbáltunk kihasználni, mert öszintén hittünk benne, hogy az lesz az utolsó. Ulrich persze nem aggódott, amikor erröl beszéltünk, ö hallgatott. Egyszer szólalt csak meg, amikor nagyon elege lett belölünk: Amikor angyalok utaznak, az idönek jónak kell lennie. Úgy is lett.

A bejegyzés párja 'Miért lesz Obama jó elnök' címmel itt olvasható el.

Obamáról nehéz bármit is határozottan kijelenteni, vagy terveiröl véleményt mondani, mert két szót leszámítva [Hope, Change] célkitüzései a kampány során állomásról állomásra változtak. A kékgalléros fehérek elött szélsöbalos volt, a keleti parti értelmiséghez európai értelemben vett liberálisként szólt, a latin bevándorlók elött az állampolgársághoz vezetö utat ígért, míg a középosztálynál a bevándorlás visszaszorításáról szónokolt. Volt már Ö keménykezü diplomata és galamblelkü pacifista is - Minden attól függött, hogy milyen kontextusban kellett beszélnie. Mindenki ügye mellett kiállt, de el nem kötelezte magát semmi mellett a nagy demokrata célkitüzéseket leszámítva [Irak, CO2, Egészségügy], de azokon belül is folyton - hogy ne fogalmazzak túl durván - kreatívan értelmezte a hangsúlyokat.

A mai három kép:

Augusztusban már nem csináltam több tájképet, helyette embereket fotóztam. A 10 legjobb képet most ide fel fogom tenni. Eddig a képeket mindig egyszerre töltöttem fel, most Bodzásfantától lopott ötlettöl vezérelve több részletben kerülnek majd fel. A mai hármas:

A közremüködésemmel íródó blog száma a mai napon négyre nött.

FROM ICELAND WITH LOVE

Még 2007 augusztusában, az izlandi egyetemi tanulmányaim megkezedésével egyidöben indult el a From Iceland with Love. A nevet nem titkoltan egy James Bond film címéröl loptam. 3 hónap és 1 index föoldal után a látogatottság 150-200 egyedi látogató körül mozgott. Az aktivabb idöszakaimban néha 300 fölé ment, de volt olyan két hónap is, hogy szinte semmit nem termeltem - a látogatottságon érezni lehetett. Pontosan egy év után adtam át a blogot a növéremnek, de azóta is írtam már 2-3 bejegyzést és ha lesz kedvem/idöm fogok is még.

IN PIECES

Az In Piecest, avagy hosszabb nevén a Pieces of a Broken Reality-t [a nevet Prophet adta] idén tavasszal kezdtem el. A blog arra épül, hogy hallgatózom a világban és, ha valami érdekeset találok, akkor legyejzem és publikálom. Egyszer már neki akartam futni pont egy éve WordPress motorral, de blog kódja rengeteg szenvedés után sem állt össze, így hagytam pihenni a dolgot. A látogatottság itt napi 10 és 50 között mozgott az indulás óta, amit én elég kevésnek tartok, viszont egyáltalán nem zavar - nem is ez a célom vele. Élvezem, hogy ad egyfajta küldetéstudatot és odafigyelek arra, hogy mások mit beszélnek. 2 és fél hónap szünet után pár hete indult újra.

LODOVIK FLIES

Idén augusztusban felgyorsultak az események és történt egy gyors életstílus váltás, ami a 2009es tanévkezdésig [remélhetöleg a UCL-en] nem fog változni. Ezt az idöszakot szeretném itt dokumentálni - és persze az is zavart, hogy a korábbi két blogom tematikája nem engedte meg a személyesebb jellegü bejegyzések. Október eleje óta ez az elsö számú blogom és erre fogom a legtöbb idömet forditani.

SÁRDOBÁLÓ

Nyár végén hallottam pletykákat arról, hogy pár ex-radnótis szeretne összehozni egy olyan közösségi blogot, ahol nem csak egy értékrend és oldal véleményei jelennek meg, hanem lefednék az egész politikai palettát. Aki a Radnóti hallatán egyböl egy liberális blogra gondol, az jól teszi, ugyanis a a bal- és jobbliberálisok vannak túlsúlyban, de akad majd van egy hithü szocdemünk és persze itt vagyok én, aki az egyik nap Ron Paul mellett agitál, másnap Kádárt védi, harmadnap meg Obama elöretörése miatt veri a fejét a falba. Nem vagyunk újságírók, a cikkeink sem lesznek olyan szintüek, egyszerüen szeretünk vitázni és ami a legfontosabb: továbbadni a replikátorainkat.

A dolog November 1-én, azaz ma reggel indult és már ki is került néhány bejegyzés - többek közt az enyém is, amit korábban már ide publikáltam. A jövöben majd szeretnék elfordulni Európától és írni valamit a kurdok ügyéröl, esetleg a memetika kontextusában megvizsgálni egy-egy társadalmi vitát.

A blog az én sablonaimat vette át, a színvilágot is én találtam ki, de a header 100%-ban a hugom munkája. 

Ajánlom a fentieket mindenkinek. 

Egy blogon futottam bele ebbe a slideshowba. A jobb alsó sarokban lévö kis ikonra kattintva tehetitek ki full screenre. Gyönyörü és ez most kivételesen nem HDR.

Ma a King's Crossnál este 7 körül felszálltam az északi metróvonalra Angel felé. A szerelvény tömve - ajtók záródnak. A vonat elkezdett gyorsulni, majd hirtelen egy csattanás és megállt. Elöször azt gondoltam, hogy valaki beugrott alá, de nem. Megint elindult - csattanás - megáll. Harmadszorra már sikerült elhagyni a platformot, néhány másodperc alatt fergyorsultunk utazó sebességre. Mindenki azonnal keresett valamit amibe kapaszkodhat. Én az egyik kocsi elejében álltam, menetiránynak háttal és velem szemben állt egy 30-as üzletember - öltönyben, a haja kicsit már öszült. Összenéztünk, és láttuk egymás szemében, hogy mi zajlik most: Mindketten konstatáltuk, hogyha a metró ilyen sebességen megint "megakad", akkor ö arcal belém fog szállni és így valószínüleg egymás halálát okozzuk. 

Gond nélkül megérkeztem Angelre. Leszállásnál Take care-rel köszöntem el töle.

November elsején indul egy új közösségi a blog. Neve még nincs, de jelenleg Sárdobáló néven fut. [sardobalo.blog.hu] A szerzök alapvetöen egy Radnótis mag köré szervezödnek, 5-6 ember a politikai paletta minden részéröl a mérsékelt bal és a mérsékelt jobb között. Én is meghívást kaptam és az elsö bejegyzést már meg is írtam Menni vagy meghalni - Gondolatok Európa jelenéröl és jövöjéröl címmel. Egy kis kedvcsináló gyanánt most ide is publikálom a nyers cikket. [Hosszú ékezeteket és pár helyesírási hibát még javítani kell]

Menni vagy meghalni - Gondolatok Európa jelenéröl és jövöjéröl

A második világháború után az alapítóatyák azzal a reménnyel indították meg az Európa Expresszt a jövö felé, hogy a gazdasági [és egyben monetáris] egység elöbb-utóbb elvezet a hön áhított történelem utáni Európai Egyesült Államokhoz, ahol megannyi különbözö nyelv és kultúra egyesül a béke és a szabadság zászlaja alatt és ezt a pozitív példát a világ többi részén is készek lesznek átvenni. A hidegháború és az amerikai külpolitika áldásos tevékenysége katalizátorként segítette Ny-Európa egységesülési és egyesülési törekvéseit. A szovjet blokk szétesése utáni, valamint a nyugati jóléti államok kiépítésének akkori befejezése miatt érzett eufória indította el mai formájában az Európai Uniót ‘93-ban a  Maastrichti szerzödéssel, melynek aláírói az Euró bevezetése mellett is hitet tettek. A mozdony a ’90-es éveken tisztességgel keresztülhúzta a vagonokat, de a lendületet megtörte  a 2001 után bekövetkezö lassulása a gazdasági növekedésnek. [az EU gazdaságának 20%-át kitevö Németországban a GDP még zsugorodott is néhány negyedéven át] A Nizzai Szerzödés 2003-as ratifikálására és a 10 új tag 2004-es csatlakozására még futotta a fellendülés alatt elraktározott üzemanyagból, de azóta az utazás holtpontra jutott és megrekedt egy gazdasági társulás és egy föderális állam között félúton. Egy ilyen állapotban érte Európát a gazdaságtörténet második(?) legnagyobb válsága.

Az európai szolidaritás három pilléren nyugszik: retorika, törvény és egy nagy adag pénz. Vedd el az utóbbit és a rendszer hirtelen hihetetlenül törékennyé válik. A jelenlegi helyzet persze nem tudja eltörölni azt rengeteg jó dolgot, amit az európai szolidaritás meg tudott valósítani: közös piac, nyitott határok, közös valuta és a munkaerö, a javak és a töke szabad mozgása. Úgy tünik ez a kosár jelenti az EU legkisebb közös többszörösét, ami mellet a tagállamok még egységesen fel tudnak sorakozni. Ennél a pontnál egy válaszúthoz érkeztünk és dönteni kell, hogy a föderáció irányába indulunk tovább, vagy az EU megmarad egy szoros gazdasági szövetségnek. Az utóbbi évek eseményeinek hála az EU ezernyi törésvonal mentén repedezik, a szolidaritás már a retorika szintjén is olvadni látszik. Némi pozitívum az egészben, hogy ezek a repedések kérdésenként máshol húzodnak és nem alakultak ki a nemzeti szintü politikára oly jellemzö szakadékok. [A magyaroknak igencsak jól sikerült adaptálniuk az Egyesült Államokban Nixon utolsó ciklusa óta tartó kultúrharcot, amikor a politika nem a folyton változó kisebb kérdésekkel [gazdaság/külpolitika/belbiztonság/etc], hanem a média masszív bevetésével a nagyvolumenü, a tradicionális értékekkel kapcsolatos ügyekkel próbál választást nyerni [az állam szerepe/abourtusz/nacionalizmus/etc].] Állandó szövetségek ritkán alakulnak ki az EU-n belül. Az oroszkérdéssel kapcsolatban a csehek például osztják a svédek nézeteit a német-olasz tengellyel szemben, de közel nem olyan hisztérikus indulattal, mint a baltiak vagy a többi szláv tagállam. Az amerikai vízummentességi tárgyalások alatt az elsök voltak, akik kihátráltak Brüsszel mögül és a saját kezükbe vették a sorsukat. Az EU jövöbeni szerkezetét pedig inkább államok közti szövetségként, mind szövetségi államként látnák szivesebb, így a kérdésben a németek és franciák ellenében a britek pártján állnak.

Who do I call if I want to call Europe? – Henry Kissinger szállóigévé vált mondata ma találóbb, mint valaha. Az európai elit az elmúlt 10 évben mindent megtett, hogy a kérdésre egyszer válaszolni tudjanak. Elöször a francia és holland referendumokon elbukott alkotmány hozta volna létre az EU elnöki és kvázi külügyminiszteri posztját, majd a német elnökség alatt újratárgyalt és végül a Lisszaboni Szerzödés köntösébe bújtatott tervezet szolgálta az egységesítö törekvéseket, csakhogy utóbbit – többek közt a CIA segítségével – az ír választók söpörték le az asztalról és az ír alkotmány értelmében a referendum megkerülhetetlen. Ezzel azonban van egy kis gond: az ír gazdaság az ország függetlenségének megszerzése óta az egyik legnagyobb recesszióval lesz kénytelen szembenézni hónapokon belül. Ilyen körülmények között ögyilkosság lenne Brian Cowent, az ír miniszterelnököt belekényszeríteni egy újabb népszavazás kiírásába, amit az EU soros elnöki tisztét betöltö Franciaország elnöke annyira akart és ami valószínüleg Lisszabon halálát jelentené. A ratifikáció eröltetésének lenne egy másik veszélye is. Az szerzödés egyik legfontosabb változása az lenne, hogy az Európai Parlamentnek nagyobb hatalmat adna. Ez lehet, hogy nem tünik túl jó ötletnek a 2009 júniusi európai választások után. A euro-parlamenti választások mindig jó lehetöséget kínálnak a tiltakozó szavazatok leadására, mert nem sok európait érdekel, hogy igazából kit választanak meg. [A szavazatot leadók aránya a Parlament 1979-es létrehozása óta folyamatosan csökken.] A megszorítások, valamint a növekvö munkanélküliség és infláció mérgezö elegye mindkét oldalon a szélsöséges pártok elöretörésével járna, ami egy 5 éves cikluson át bénítaná a kibövített jogkörü Parlament müködését.

A világ a 19. század óta nem látott mértékben polarizálódik. Olyan nagyhatalmak állnak a pálya szélén játékra várva, mint Kína, India és a gázszámlánk segítségével talpra állt Oroszország, de nem hagyhatóak ki többé a döntéshozatalból olyan regionális középhatalmak sem, mint Mexikó, Brazilía, Egyiptom, Dél-Afrika vagy a most szárnyaló öböl menti szunnita rezsimek. Egy ilyen sok pólusú világban már nem támaszkodhat Európa védelme a hidegháború velünk-vagy-ellenünk logikájú térképekre kitalált NATO-ra és így közvetve az Egyesült Államokra. A mai EU már sokszorosan túlnött ezen a keretrendszeresen és gazdaságát tekintve már kibújt az USA árnyékából. Itt az ideje, hogy a külpolitikáját is saját maga alakítsa. Ehhez van szükség a már fent említett közös európai haderöre, valamint az ezzel szorosan összefüggö külpolitika összehangolására. Utóbbi még csak nem is járna nagy lemondásokkal, csupán azt kéne belátniuk a tagországoknak, hogy geopolitikai érdekeik már középtávon is teljesen azonosak. A kérdés az, hogy a had- és külügyeket képesek lesznek-e Lisszabon nélkül megszervezni, az EU képes lesz-e egy hangon megszólalni a tárgyalóasztalnál, ahol az EU képviselöi mögött nem szétforgácsolva állna a 27 önálló állam lakossága, hanem egyként szólva a a világ legnagyobb gazdasági térségének nevében. Személy szerint azt tartom a legjobbnak, ha ezt további centralizáció nélkül meg tudnánk tenni, végtére az sehonnan nézve sem lehet pozitívum, hogy a döntéseket Budapesttöl 1500 km-re hozzák. Viszont ha máshogy nem müködik, inkább alább adom ezeket az igényeimet, csak hogy ne egy külpolitikailag impotens területen éljek. Jelenleg sajnos így áll a helyzet. Hiába van szándék, az akarat a tagállamok önzö érdekei miatt hiányzik a gázfüggöség felszámolásához, Amerikával is sorra kötjük az asszimetrikus szerzödéseket, Irán sem az EU gazdasági szankcióitól való félelmében rejtette a kutatásait a föld alá és a grúziai orosz agresszióra adott tragikomikus reakción is csak sírni lehet.

Ha a Lisszaboni szerzödést valaha is törvénybe iktatják, akkor sem fog a helyzet egy csapásra megváltozni. Az EU elnöki tisztségével járó jogkörök még túl szükek ahhoz, hogy hirtelen új irányt vegyen az Európa Expressz. A poszt sokkal inkább szimbólikus jelentöségü, ahhoz hasonló, mint amikor a 19. század végén Amerikában fentröl erösködtek, hogy bevezessék a Hálaadás ünnepét, mert az ország rengeteg különbözö lakójának akartak egy közös kultúrális alapot adni, aminek a segítségével könnyeben azonosíthatják magukat – amerikaiként. A mai európában is hasonló a helyzet az európaisággal kapcsolatban. Kevesen vallják magukról öszintén, hogy elsösorban európaiak és másodsorban hollandok/portugálok/magyarok. Brüsszelben azon fáradoznak, hogy ennek az európai identitásnak a csíráját elültessék az emberekben. [Az Erasmusra sem azért költenek euromilliárdokat minden évben, mert az eurokraták szeretik, ha gyerekeik állami pénzen buliznak egy fél éven át]

A vonat jelenleg egy helyben áll. Valamerre el kell indulnia és mindkét út elvezethet a megoldáshoz, csak egy biztos: itt és így nem maradhatunk, mert a történelem viharai maguk alá temetnek.

Kiváncsian várom a jövöt. Azt, hogy lesz-e valaha is európai nép, vagy az EU érdekérvényesítö képessége fel tud-e nöni gazdasági helyzetéhez és ami a legjobban izgat, hogy a mostanában kivételesen gyorsan változó világ milyen szerepet szán nekünk – és mi milyen szerepet szánunk benne önmagunknak.

A Rocknrolla-t néztem moziban, amikor ezt a figyelemfelkeltö társadalmi célú hírdetést láttam. Nem ismerek senkit, akinek elsöre sikerült volna figyelmesen végignéznie.

A film amúgy elég jó. A hangulata elkapott:

People ask the question...what's a RocknRolla? And I tell 'em - it's not about drugs, drums, and hospital drips, oh no. There's more there than that, my friend. We all like a bit of the good life - some the money, some the drugs, other the sex game, the glamour, or the fame. But a RocknRolla, oh, he's different. Why? Because a real RocknRolla wants the fucking lot. 

Ma bejött a kávézóba egy 40 körüli fekete. Két közepes méretü lattét kért ott fogyasztva, de azt mondta, hogy az egyiket ne készítsük még el, mert vár valakire és majd ö elkéri, ha ideér.

Eltelt jó egy óra, amikor látom, hogy feláll az asztalától, elköszön és kisétál az ajtón. Frusztrált lelkem egyböl lecsapott arra, hogy egy fölényes helyzetbe kerültem, megláttam és beleláttam más szánnivaló bajába, ezért gúnyosan megjegyeztem a velem dolgozó szlovák csajnak, hogy a palinak most úszott el egy randija.

A dolog azonban nem ilyen egyszerü. Az az ember minden szombat délután pont ugyanezt eljátsza, mióta Andrea ott dolgozik és ennek már fél éve. Legközelebb rákérdezek.

Hogyan tudom kideríteni egy angol telefonszámról, hogy ki a tulajdonosa? 

Szereztem munkát, de épp költözés elött állok. London még mindig jó. Erröl majd késöbb.

De hogy a bejegyzés koherens egészet alkosson a címmel, a lényegre is térnék: Van két dolog amit nem értek/tudok és szükségem lenne a megfejtésre. Az elsö kérdést ma teszem fel, a másodikat holnap. Aki valamelyik kérdésre választ tud adni, az dedikált képeslapot nyerhet egyenes Londonból. Ha mindkét kérdésre ugyanaz az ember válaszol, akkor a két lapot beválthatja egy ajándékcsomagra, amit házhoz viszek vagy egy hétvégére felajánlom Londoni hajlékomat.

A nap kérdése: Miröl szól a Radiohead Idioteque címü száma? [válaszokat mailben vagy a kommentekhez várok] - Videó és szöveg a Tovább után.