Május végén kiköltöztem a cardiffi házból. A 10 Llandough Streetet soha nem fogom elfelejteni. Elsö évem Cardiffban egy írrel, egy walesivel, egy kínaival és három angollal. Sok-sok parkban rugby, koncertre járás, közös vacsora, japán horrorfilmnézés, vizsgákra készülés és reménykedés egy sikeresebb jövöért. Januárban Chrissel eldöntöttük, hogy nem fogunk a többiekkel lakni, mert 7 az kicsit sok, és így nem túl nyugis az élet. Jövöre 2 angollal és egy walesivel újratöltve két sarokkal arrébb, egy sokkal tágasabb lakásban leszek. Mosogatógéppel, jégkrém készítövel és még egy shot tendert is sikerült kérnünk a föbérlötöl.

Amikor a buszra felültem és elhagytam Cardiffot, nem voltam benne egészen biztos, hogy összel vissza fogok térni. Egyrészt aggódtam a vizsgák eredményei miatt, másrészt az elmúlt 4 évben mindig egy másik városban éltem [Budapest, Reykjavík, London, Cardiff]- úgy éreztem, hogy mennem kell.

Cardiffból átbuszoztam Londonba és ott eltöltöttem néhány napot a régi barátaimmal, habár az a lakás, ahol régen laktam, mára teljesen megváltozott. Az eredeti 7 emberböl már csak ketten laknak ott és ma kaptam a hírt, hogy októberben Sam elköltözik Kolumbiába, így Andrea (szlovák) marad az utolsó kapocs, ami az univerzum legkellemesebb helyéhez, a 13 Sir Alexander Road-hoz köt.

Londonban 1 fontos csirkeszárnyakon, cideren és japán rajzfilmeket kihúztam azt az 5-6 napot, majd június 4-én este megérkeztem Reykjavikba. Pár nap pihenö után nekiálltam dolgozni. Tanulva a tavaly nyárból, idén nem vállaltam el két muszakot (havi 320 óra!), inkább kialkudtam egy fizetésemelést. Azóta a rengeteg éjféli kosárlabdázást, bulizást es kirándulást leszámítva egyetlen fontos dolog történt: megkaptam a vizsgáim eredményeit és úgy tunik, hogy túlságosan is alábecsultem a teljesítményemet és gond nélkul folytathatom a tanulmányaimat Cardiffban. A vizsgaerdemények kihirdetése után két nappal kaptam egy e-mailt, hogy a tanulmányi átlagom feljogosít arra, hogy jövöre egy szemesztert ösztöndijjal kulfolfon toltsek és a levél mellé kaptam egy listát 15 európai egyetemrol. Még nem tudom, hogy fogok-e élni a lehetöséggel. Magyarként lakom Izlandon, miközben az Egyesult Királyságban járok egyetemre és jövöre a Kínai barátnöm is Reykjavikban lesz egy évig, ezért nem hiszem, hogy lesz kedvem tovább bonyolítani ezt a nemzetköziségesdit.

PS: A bejegyzés végére annyi még eszembe jutott, hogy a napokban jöttem rá arra is, hogy mi közös az összes közeli barátomban - fuggetlenul kortól, börszintöl, vallástól, politikai nézetektöl: az alázat.

PS2: Egyre nehezebben, lassabban és egyszerübben fogalmazok magyarul. Tobbet kéne írnom ide.