Lodovik Flies

að djamma - izlandi ige, jelentése: tervek és komolyabb elvárások nélkül nézni szembe a jövövel, a döntéseket az aktuális széljárás alapján meghozni

Kérdezz!

Feed

Twitter

Kapcsolat

t.lodovik[at]gmail[dot]com

Címkék

ajánló (5) angolul (1) ateista (1) cardiff (1) cctv (1) chatlog (3) dawkins (1) design (1) egyetem (7) emlek (1) film (1) fm belfast (1) fotó (23) fun (1) gondolat (10) hellókarácsony (2) izland (19) levél (1) link (1) lol (1) london (12) mixtape (4) napló (3) obama (1) olafur arnalds (1) orosz (1) podcast (1) politika (1) random (3) rugby (1) sárdobáló (2) sardobalo (1) skins (2) tube (2) twitter (1) utazás (1) vers (1) video (5) web (1) yndi halda (1) zene (8) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

  • olimpiam: 5 éve abbamaradt az írás, olvastam volna tovább:)) (2016.03.30. 14:24) Dikta
  • oranje: Gratulálok a vizsgaeredményeidhez, azért egy félév tanulás Amsterdamban-ha lehet választani azt- n... (2010.08.04. 10:50) Az elmúlt hat hét története
  • kx: árbájt máhc frej? feelgood. (2010.05.16. 21:53) Vasarnap este
  • Duffman: :D (2010.05.11. 22:06) Chill. I got this.
  • Pietro Stracchi: Fasza lehet. Én is mennék. Mindenesetre végre leég rólad az a rettenetes fókazsír. ;) (2010.04.23. 23:32) A sportrol

Stat




Locations of visitors to this page


Európáról

2008.10.22. 22:40 Lodovik Trema

November elsején indul egy új közösségi a blog. Neve még nincs, de jelenleg Sárdobáló néven fut. [sardobalo.blog.hu] A szerzök alapvetöen egy Radnótis mag köré szervezödnek, 5-6 ember a politikai paletta minden részéröl a mérsékelt bal és a mérsékelt jobb között. Én is meghívást kaptam és az elsö bejegyzést már meg is írtam Menni vagy meghalni - Gondolatok Európa jelenéröl és jövöjéröl címmel. Egy kis kedvcsináló gyanánt most ide is publikálom a nyers cikket. [Hosszú ékezeteket és pár helyesírási hibát még javítani kell]

Menni vagy meghalni - Gondolatok Európa jelenéröl és jövöjéröl

A második világháború után az alapítóatyák azzal a reménnyel indították meg az Európa Expresszt a jövö felé, hogy a gazdasági [és egyben monetáris] egység elöbb-utóbb elvezet a hön áhított történelem utáni Európai Egyesült Államokhoz, ahol megannyi különbözö nyelv és kultúra egyesül a béke és a szabadság zászlaja alatt és ezt a pozitív példát a világ többi részén is készek lesznek átvenni. A hidegháború és az amerikai külpolitika áldásos tevékenysége katalizátorként segítette Ny-Európa egységesülési és egyesülési törekvéseit. A szovjet blokk szétesése utáni, valamint a nyugati jóléti államok kiépítésének akkori befejezése miatt érzett eufória indította el mai formájában az Európai Uniót ‘93-ban a  Maastrichti szerzödéssel, melynek aláírói az Euró bevezetése mellett is hitet tettek. A mozdony a ’90-es éveken tisztességgel keresztülhúzta a vagonokat, de a lendületet megtörte  a 2001 után bekövetkezö lassulása a gazdasági növekedésnek. [az EU gazdaságának 20%-át kitevö Németországban a GDP még zsugorodott is néhány negyedéven át] A Nizzai Szerzödés 2003-as ratifikálására és a 10 új tag 2004-es csatlakozására még futotta a fellendülés alatt elraktározott üzemanyagból, de azóta az utazás holtpontra jutott és megrekedt egy gazdasági társulás és egy föderális állam között félúton. Egy ilyen állapotban érte Európát a gazdaságtörténet második(?) legnagyobb válsága.

Az európai szolidaritás három pilléren nyugszik: retorika, törvény és egy nagy adag pénz. Vedd el az utóbbit és a rendszer hirtelen hihetetlenül törékennyé válik. A jelenlegi helyzet persze nem tudja eltörölni azt rengeteg jó dolgot, amit az európai szolidaritás meg tudott valósítani: közös piac, nyitott határok, közös valuta és a munkaerö, a javak és a töke szabad mozgása. Úgy tünik ez a kosár jelenti az EU legkisebb közös többszörösét, ami mellet a tagállamok még egységesen fel tudnak sorakozni. Ennél a pontnál egy válaszúthoz érkeztünk és dönteni kell, hogy a föderáció irányába indulunk tovább, vagy az EU megmarad egy szoros gazdasági szövetségnek. Az utóbbi évek eseményeinek hála az EU ezernyi törésvonal mentén repedezik, a szolidaritás már a retorika szintjén is olvadni látszik. Némi pozitívum az egészben, hogy ezek a repedések kérdésenként máshol húzodnak és nem alakultak ki a nemzeti szintü politikára oly jellemzö szakadékok. [A magyaroknak igencsak jól sikerült adaptálniuk az Egyesült Államokban Nixon utolsó ciklusa óta tartó kultúrharcot, amikor a politika nem a folyton változó kisebb kérdésekkel [gazdaság/külpolitika/belbiztonság/etc], hanem a média masszív bevetésével a nagyvolumenü, a tradicionális értékekkel kapcsolatos ügyekkel próbál választást nyerni [az állam szerepe/abourtusz/nacionalizmus/etc].] Állandó szövetségek ritkán alakulnak ki az EU-n belül. Az oroszkérdéssel kapcsolatban a csehek például osztják a svédek nézeteit a német-olasz tengellyel szemben, de közel nem olyan hisztérikus indulattal, mint a baltiak vagy a többi szláv tagállam. Az amerikai vízummentességi tárgyalások alatt az elsök voltak, akik kihátráltak Brüsszel mögül és a saját kezükbe vették a sorsukat. Az EU jövöbeni szerkezetét pedig inkább államok közti szövetségként, mind szövetségi államként látnák szivesebb, így a kérdésben a németek és franciák ellenében a britek pártján állnak.

Who do I call if I want to call Europe? – Henry Kissinger szállóigévé vált mondata ma találóbb, mint valaha. Az európai elit az elmúlt 10 évben mindent megtett, hogy a kérdésre egyszer válaszolni tudjanak. Elöször a francia és holland referendumokon elbukott alkotmány hozta volna létre az EU elnöki és kvázi külügyminiszteri posztját, majd a német elnökség alatt újratárgyalt és végül a Lisszaboni Szerzödés köntösébe bújtatott tervezet szolgálta az egységesítö törekvéseket, csakhogy utóbbit – többek közt a CIA segítségével – az ír választók söpörték le az asztalról és az ír alkotmány értelmében a referendum megkerülhetetlen. Ezzel azonban van egy kis gond: az ír gazdaság az ország függetlenségének megszerzése óta az egyik legnagyobb recesszióval lesz kénytelen szembenézni hónapokon belül. Ilyen körülmények között ögyilkosság lenne Brian Cowent, az ír miniszterelnököt belekényszeríteni egy újabb népszavazás kiírásába, amit az EU soros elnöki tisztét betöltö Franciaország elnöke annyira akart és ami valószínüleg Lisszabon halálát jelentené. A ratifikáció eröltetésének lenne egy másik veszélye is. Az szerzödés egyik legfontosabb változása az lenne, hogy az Európai Parlamentnek nagyobb hatalmat adna. Ez lehet, hogy nem tünik túl jó ötletnek a 2009 júniusi európai választások után. A euro-parlamenti választások mindig jó lehetöséget kínálnak a tiltakozó szavazatok leadására, mert nem sok európait érdekel, hogy igazából kit választanak meg. [A szavazatot leadók aránya a Parlament 1979-es létrehozása óta folyamatosan csökken.] A megszorítások, valamint a növekvö munkanélküliség és infláció mérgezö elegye mindkét oldalon a szélsöséges pártok elöretörésével járna, ami egy 5 éves cikluson át bénítaná a kibövített jogkörü Parlament müködését.

A világ a 19. század óta nem látott mértékben polarizálódik. Olyan nagyhatalmak állnak a pálya szélén játékra várva, mint Kína, India és a gázszámlánk segítségével talpra állt Oroszország, de nem hagyhatóak ki többé a döntéshozatalból olyan regionális középhatalmak sem, mint Mexikó, Brazilía, Egyiptom, Dél-Afrika vagy a most szárnyaló öböl menti szunnita rezsimek. Egy ilyen sok pólusú világban már nem támaszkodhat Európa védelme a hidegháború velünk-vagy-ellenünk logikájú térképekre kitalált NATO-ra és így közvetve az Egyesült Államokra. A mai EU már sokszorosan túlnött ezen a keretrendszeresen és gazdaságát tekintve már kibújt az USA árnyékából. Itt az ideje, hogy a külpolitikáját is saját maga alakítsa. Ehhez van szükség a már fent említett közös európai haderöre, valamint az ezzel szorosan összefüggö külpolitika összehangolására. Utóbbi még csak nem is járna nagy lemondásokkal, csupán azt kéne belátniuk a tagországoknak, hogy geopolitikai érdekeik már középtávon is teljesen azonosak. A kérdés az, hogy a had- és külügyeket képesek lesznek-e Lisszabon nélkül megszervezni, az EU képes lesz-e egy hangon megszólalni a tárgyalóasztalnál, ahol az EU képviselöi mögött nem szétforgácsolva állna a 27 önálló állam lakossága, hanem egyként szólva a a világ legnagyobb gazdasági térségének nevében. Személy szerint azt tartom a legjobbnak, ha ezt további centralizáció nélkül meg tudnánk tenni, végtére az sehonnan nézve sem lehet pozitívum, hogy a döntéseket Budapesttöl 1500 km-re hozzák. Viszont ha máshogy nem müködik, inkább alább adom ezeket az igényeimet, csak hogy ne egy külpolitikailag impotens területen éljek. Jelenleg sajnos így áll a helyzet. Hiába van szándék, az akarat a tagállamok önzö érdekei miatt hiányzik a gázfüggöség felszámolásához, Amerikával is sorra kötjük az asszimetrikus szerzödéseket, Irán sem az EU gazdasági szankcióitól való félelmében rejtette a kutatásait a föld alá és a grúziai orosz agresszióra adott tragikomikus reakción is csak sírni lehet.

Ha a Lisszaboni szerzödést valaha is törvénybe iktatják, akkor sem fog a helyzet egy csapásra megváltozni. Az EU elnöki tisztségével járó jogkörök még túl szükek ahhoz, hogy hirtelen új irányt vegyen az Európa Expressz. A poszt sokkal inkább szimbólikus jelentöségü, ahhoz hasonló, mint amikor a 19. század végén Amerikában fentröl erösködtek, hogy bevezessék a Hálaadás ünnepét, mert az ország rengeteg különbözö lakójának akartak egy közös kultúrális alapot adni, aminek a segítségével könnyeben azonosíthatják magukat – amerikaiként. A mai európában is hasonló a helyzet az európaisággal kapcsolatban. Kevesen vallják magukról öszintén, hogy elsösorban európaiak és másodsorban hollandok/portugálok/magyarok. Brüsszelben azon fáradoznak, hogy ennek az európai identitásnak a csíráját elültessék az emberekben. [Az Erasmusra sem azért költenek euromilliárdokat minden évben, mert az eurokraták szeretik, ha gyerekeik állami pénzen buliznak egy fél éven át]

A vonat jelenleg egy helyben áll. Valamerre el kell indulnia és mindkét út elvezethet a megoldáshoz, csak egy biztos: itt és így nem maradhatunk, mert a történelem viharai maguk alá temetnek.

Kiváncsian várom a jövöt. Azt, hogy lesz-e valaha is európai nép, vagy az EU érdekérvényesítö képessége fel tud-e nöni gazdasági helyzetéhez és ami a legjobban izgat, hogy a mostanában kivételesen gyorsan változó világ milyen szerepet szán nekünk – és mi milyen szerepet szánunk benne önmagunknak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lodovik.blog.hu/api/trackback/id/tr80727365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása